A ló viselkedése a ménesben
Ahhoz, hogy kommunikálni tudjunk a lóval, ismernünk kell a természetes életterében, azaz a ménesekben megfigyelhető viselkedését. A ló növényevő, menekülő állat. A legősibb adottságai közé tartozik az igen erős csoportösztön, hiszen a menekülő állatoknak csak csoportosan van esélyük a ragadozók portyázásainak túlélésére. Nem véletlen, hogy a ragadozók szinte sosem támadnak meg méneseket, inkább elkószált, esetleg beteg, magányos egyedekre vadásznak. Innen ered a ló azon tulajdonsága, hogy alapvetően csak más lovak társaságában érzi jól magát. Ez a sajátosság jól megfigyelhető a legelőn tartott lovaknál: legyen bármekkora is a ménes rendelkezésére álló terület, az egyedek általában viszonylag közel maradnak egymáshoz. Egységben az erő, ami a lovak esetében konkrétan az ellenség észlelését jelenti. Egy legelésző ménesben mindig akadnak teljesen éberen őrködő egyedek. A méneseket a domináns kancák vezetik. Ők azok az egyéniségek, akik a teljes ménes biztonságáért felelősek, és ők állnak a csoportban kialakult szigorú hierarchia élén. A ménesen belüli rangsor életkor, tapasztalat és erő alapján dől el. A lovak memóriája kitűnő: rövid konfliktusok után örökre megtanulják, hogy pontosan hol helyezkednek el a hierarchiában. Irigylésre méltó, hogy egy egyed, legyen bárhol is a ménesbeli rangsorban, a helyéért vívott harcok után ismét kiegyensúlyozottá válik, és feltétel nélkül, békében elfogadja helyzetét. Az emberekkel nem érintkező lovak nem tartanak haragot és nem válnak sértődötté. Azokat a fiatal egyedeket, melyek nem akarnak beletörődni a hierarchiában elfoglalt helyükbe, a domináns kancák gyakran elzavarják a ménestől. A magára maradt ló a rá leselkedő veszélyek tudatában rövid időn belül visszatér a méneshez, és elfoglalja a neki szánt helyet. A lovak folyamatosan kommunikálnak egymással, ahogy óvják, ápolják és védik is egymást. Fő kommunikációs eszközük a testbeszéd és a hangok.